2009. január 31., szombat

Úrházáról hazaérve még nem volt vége a napnak. Olcsayék macskája a lábtörlőnkre szart. Ilyenkor az van, hogy a feltűnést kerülve, üveges tekintettel felszedjük a gubicsokat és aztán megyünk tovább a dolgunkra, amilyen gyorsan csak tudunk. Közben lehetőleg semmire sem gondolni, megjegyzéseket nem tenni, a macskát nem agyonütni. Rozsály Guszti egyszer megpróbálta (a hülye tíz méterről akarta leszedni egy féltéglával, méghozzá az utca kellős közepén, hagy lássák, akikre tartozik): annyit ért el, hogy az Olcsay tesók egy hétig minden nap ott vártak a lányára az iskola előtt. Szó és szemrebbenés nélkül persze, hozzá nem nyúltak volna, csak hazáig kísérték, de Rozsály Guszti egy hétig fosott, nem képletesen és végül majdnem átköltözött a család Aparasztyára. Úgy zárult a dolog aztán, hogy Olcsayék kölcsönkérték a Liazját a kábelek begyűjtéséhez, így jelezték, hogy a maguk részéről letudták a dolgot. Ezt nevezik ma konfliktuskezelésnek minálunk, Aszongyán.
És ehhez olvasom most, hogy elzavarták a miskolci főzsarut, mert arról mert tájékoztatni, hogy a múlt hónapban véletlenül pont csak cigányok méltóztattak bűnözni náluk. Mondván, hogy jön ahhoz valaki, hogy statisztikailag számon tartsa bárkinek bármilyen determinációját. Ebben akár lehetne is valami. Ugyanakkor addig nem lesz béke ebben a kibaszott országban, amíg értelmes, iskolázott cigány káderek arról szövegelnek, hogy minden egyes ablakon bedobott molotov koktél rasszista megnyilvánulás, viszont az út szélén gyanútlan autósokat szarrá-, vagy agyonverni az véletlenül sem cigánybűnözés, maximum a mélysötét nyomor által generált elvadultság. Mikor áll már ki legalább egy valaki közülük, hogy azt mondja: 'mélységesen elítélem, hogy közülünk egyesek ilyeneket művelnek, az egész jó érzésű roma társadalom megvetéssel sújtja őket'. És ezt azért írom, mert számomra magyarnak lenni sem merül ki abban, hogy parancsszóra a szívünkre tesszük a kezünket a himnuszkor. Nekem annak idején vastagon égett a pofám, amikor hetente lehetett olvasni arról, hogy hazánkfia-rablókat, tolvajokat fogtak már megint Ausztriában. Vagy ma is, ha 250 ezer forintos sörös számlákat szervíroznak frekventált pesti helyeken külföldi túristáknak. Itt nálunk meg az van, hogy az emberek már-már az Úr hadseregét látják a gárdában, őrseregben, mert ha megjelennek, két napig legalább nem viszi el senki a a paprikát a kertekből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése